Gyermekvonatok

Éppen száz éve indult el az első vonat az „ígéret földjére”: a közel egy évtizedig tartó holland és belga segélyakcióban gyermekek tízezreinek segítettek megerősödni.

Gyermekvonatok

Az első világháború és a trianoni békediktátum gyökeresen megváltoztatta a Magyar Királyság képét: az ország területének kétharmada elveszett, magyarok milliói rekedtek az új államhatáron kívül. A háború és megszállás miatt a gazdaság romokban hevert, és gyermekek százezrei éltek nyomorúságos körélmények között, melyre már a nyugat-európai semleges államok is felfigyeltek. Így indulhatott el Clinge J. Fledderus holland főkonzul segítségével 1920. februárjában az első, gyermekekkel teli vonat Hollandiába, hogy ideiglenes nevelőszüleiknél pihenhessék ki a világháború és az utána következő átmeneti időszak borzalmait. A testileg-lelkileg feltöltődött gyermekek 3-4 hónap után tértek vissza Magyarországra a szüleikhez, de olyanokról is tudunk, akik örökre kint maradtak.

 

Erre az 1920–1929 között megvalósult gyermekmentő akcióra, annak szervezőire és résztvevőire kíván emlékezni az első hollandiai gyermekvonat elindulásának 100. évfordulóján, 2020 tavaszán a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem együttműködésével és támogatásával megvalósuló, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében bemutatandó dokumentumkiállítás. Örömmel vennénk, ha a témával kapcsolatos, a családjukban őrzött írott vagy tárgyi emlékek közrebocsátásával hozzájárulnának a kiállítás anyagának gazdagításához. Jelentkezésüket, illetve a kiállítás céljára felajánlott anyagokat (dokumentumok, levelek, fényképek, kisebb tárgyak stb.) várjuk levélben a Károli Gáspár Református Egyetem, Rektori Hivatal, 1091 Budapest, Kálvin tér 9. címre „Gyermekvonatok” jeligével, 2020. február 15-ig.
További információ a gyermekvonatok@reformatus.hu email címen vagy a 06-70-319-2595-ös telefonszámon kapható.

 

Tervezett program - 2020. május 15.:

  • emlékülés a Károli Gáspár Református Egyetemen
  • a gyermekvonatokról szóló kiállítás megnyitója a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában
  • Clinge J. Fledderus emléktáblájának megkoszorúzása az Üllői úton

 

Fotó: 1924-ben 15 000 magyar gyermek köszöntette Budapesten, a Városligetben a Hollandiából látogatóba érkezett 300 befogadó szülőt. In: Kígyós Erzsébet: Gyermekvonatok; Protestáns téka, III. évfolyam 3-4. szám, 2008. április-május.